Emlékek nyomában

Ma rábukkantam egy régi képre rólunk, ami megállított és elgondolkodtatott...

Egy pillanatra elszomorított, ahogy eszembe jutottak az együtt töltött idők, és a szeretet ami kitöltötte a napjainkat. Egy ideig semmi sem tűnt lehetetlennek, a szerelmünk erőteljes és határtalan volt...
Mosolygok, ahogy elképzelem a jóízű nevetésed, és ez jó érzés.

Amíg élt, amíg éltél....

A sors fura fintora, hogy az élet amit együtt terveztünk leélni egy pillanat alatt széthullott.
A miértekre soha nem lesznek válaszaim.
Az a részem mindig hiányozni fog, a közös darabkáink hiányozni fognak.
Tudom, ha te nem lettél volna, én sem lettem volna az, aki ma vagyok, vagy talán még az utamat sem találtam volna meg.
Egyszer azt hittük, mi vagyunk a mese, ami nem hal meg, és az unokáinknak is mesélhetjük majd. Hittük, gyermeki naívsággal, hogy mindig minden örökké él.

De ez nem így lett.....

Arculcsapott az élet és szembesített azzal, hogy elkezdődik és vége.
Ez az élet körforgása, nincs hatalmunk beleszólni.
Örlődhetünk, toporzékolhatunk, lesüllyedhetünk a mélybe, ott üvölthettjük, hogy miért? Bizony senki nem fogja átvenni a megéléseinket, a tapasztalásainkat és nem fogja helyettünk újrakezdeni. Nem azért mert nem szeretné, mert ezt neked, nekem kell végigcsinálni.

Ott a mélyben mikor már kiüvöltöttük minden fájdalmunkat ott lesz egy pont, egy választás. Belehalunk vagy elfogadjuk az elfogadhatatlant.

Minden végből egy új kezdet jön.

Szóval ahogy ránézek arra a képre, és az emlékek elmossák a lelkemet. Potyognak a könnyeim.
Már nem üvöltök, már nincs bennem düh és harag. Már emlékezem és hagyom, hogy a könnyek tisztára mossák a lelkem. Az ízük is sós... ahogy a számig gördülnek. Bár nem tudod milyen íze van a fájdalomnak, talán sós.... úgy érzem....
Már nem hallhatom hangod, de remélem jól vagy és kegyes hozzád a végtelen, bárhol is vagy.

Élet vagy halál.... ?! Dönts... mindig van választásod.....!

Menjen aminek mennie kell. Csak az maradjon, ami tápláló erőként újra megtanít élni.

Ragaszkodom ahhoz az elképzeléshez, hogy mindenkinek, akivel találkozunk, célja van..
Mindig szeretettel gondolok rád és hálás leszek érted, értünk. 

Az együttért.... ! Az időért, amit közösen töltöttünk meg tartalommal, élménnyel, élettel. De még milyen kalandos és teljes élettel..

MI ÉLTÜNK...
ez ad egy pillanatnyi megnyugvást. De közben pedig felzaklat. Mert jönnek és rámszakadnak az emlékek... mennyi mennyi kaland... erő és szenvedély... győzelem, mámor....
Hogyan is tudtunk beletuszkolni ennyi mindent egy életbe.
Hogyan is tudom ezt én továbbvinni, nélküled félbevágba?

A fenébe is............ hová tüntél mond??

Talán mert érezhetted, a felénél kihúzzák a szalagot. Talán megsúgták neked...
Az utolsó célszalag, az utolsó mámoros győzelem. De most nem te győztél, erősebb volt a végzet...

Ki döntött így? Te vagy egy nálad nagyobb hatalom, ezt soha nem fogom megtudni. Van-e döntés az utolsó pillanatban?

Mindannyiunknak súgnak majd....?

Most értettem meg igazán, mit is jelentettél nekem...

Út voltál mindig, jelzőtábla, segítettél eljutni oda, ahol mindig is lennem kellett volna.
A feltétel nélküli szereteted rajongásig kisért... Azt ígérted a hosszú egyenesben mindig fogod majd a kezem. De a közös utunk homályba veszett. A jövő útjait egy egy kósza pillanatban csupán még délibábként látom.

Szerettünk, vesztettünk, de végül megtaláljuk az utat oda, ahol lennünk kell..

De most eljött a pont amikor el kell tévednem. Újra el kell kezdenem élni, nem tudom tovább visszatartani a lélegzetem.

Elengedem a multam. Nem azért mert tagadom mindazt ami velünk történt. Nem törlöm ki a szépet, mindig a részem maradsz.

Elengedem a ragaszkodást mert megbénít és nem segít a továbblépésben. Ahogy elhalványul a fájdalom az elmémből, megállok egy pillanatra és mosolygok. Segítettél megérteni önmagam és az életem az utunk során.

Szerettél szerettelek, nekünk ennyi jutott. És gyönyörű volt....
Ezt soha senki nem veheti el tőlünk.
Ennél többet nem is kívánhatnék.

De el kell kezdenem írni az új fejezetet.... ami újra szép lesz. Lehet, hogy nem holnap, a jövőhéten, vagy a jövő hónapban, de odaérek... Megtörve ugyan de megragadom a boldogságom és ha rátalálok nem engedem el soha.

Kedves naplóm.... elkezdem csodával átitatni a lapjaid....

Kedves én ígérem, hogy kitárom újra a szárnyaim...

#Égi Maraton